• officialphaedracolt@gmail.com
Prológus

Prológus

Íme a vámpíros regénysorozat, a Phaedra Colt, első kötetének, a Repugno-nak, a prológusa. Ez egy vicces, romantikus, ugyanakkor erotikát és horrort is tartalmazó könyv, szóval csak felnőtteknek!


“Néha elmélázok: ha tudtam volna előre, mi fog történni, vajon előbb elindultam volna a metróhoz? Az utolsó feles vodka és a hosszas búcsúzkodás helyett csak magamra kaptam volna a kabátomat, és rohantam volna haza? Vagy ugyanúgy koccintásra emeltem volna a poharam, hogy miután a már teljesen szükségtelen szesz végigmarta a torkom, még percekig ölelgessem a barátaimat, mielőtt távozom a buliból?
Nem tudom.
Már sosem fogom megtudni…


Brightmore puha, fehér ruhába öltözött a mínusz fokok tiszteletére. A hússzínű felhőkből könnyed táncot lejtve kövér hópelyhek szállingóztak. A magas, egyforma üvegépületek sötéten figyelték esetlen lépteimet a latyakos járdán. Emberek ilyenkor már nem járkáltak az utcákon, csak egy ázott, kóbor kutyával futottam össze, aki egy kuka melletti szemétkupacban turkált.
Vacogó fogakkal menekültem le a lépcsőn az északi külváros felé tartó földalattihoz. Lent valamivel melegebb volt. El?bányásztam a metrókártyám a zsebemből, átjutottam a kapun, lekocogtam a mozgólépcsőn, ám mire odaértem az állomásra, pont elment a kiszemelt szerelvény.
A francba!
Az órámra pillantottam, elmúlt éjfél. Majdnem teljesen egyedül ácsorogtam a sínek mellett, csak egy pár turbékolt és három részeg fiatal hangoskodott a peron másik végében. A szemem álmosságtól ragadt le, miközben fázósan süppedtem fenékig érő, bordó szövetkabátomba, és előre-hátra hintáztam a talpamon, hogy felpezsdítsem a vérkeringésemet.
Váratlanul a hátam mögött cipők tompa kopogása keltett zajt. Az illető léptei lendületesek, céltudatosak voltak.
A cipők tulajdonosa megérkezett mellém. Kíváncsian rápillantottam: nálam másfél fejjel magasabb, széles vállú, egyenes tartású, fiatal férfit láttam. Ő hosszú, fekete, derékban szűkített kabátot viselt. Hollófekete, hullámos haja fokozatosra volt nyírva, és hófehér arcot keretezett. Vértelen ajka halvány mosolyra húzódott, amikor észrevette, hogy gusztálom. Nem mondtam volna tipikusan jóképűnek, de volt benne valami… Valami vonzó és szexi. A tekintetünk összefonódott, világító zöld szemek fúródtak az én kék szemembe. Megbabonázott, éreztem, ahogy zuhanok a mélységbe… Alig bírtam elfordítani a fejem.
Mi van velem?
Makacsul a sárral borított földet kezdtem nézni, kényszerítve magam arra, hogy ne pillantsak újra rá.
Végre megérkezett a metró. Udvariasan előreengedett az ajtóban.
A kocsi végébe ültem le, ő az ajtóhoz közel foglalt helyet, a kabátja belső zsebéből elővett egy könyvet, olvasni kezdett, és többet nem nézett rám, mégis úgy éreztem, minden mozdulatomat figyelemmel követi.
Vagy csak ezt szerettem volna hinni.
A szemközti ablaküvegben haloványan láttam magam. Sápadt bőröm fakón világított a sárga fényben, a szemeim alatt lila táskák jelezték az alváshiányt, szőke, hosszú, kiegyenesített hajam összekócolódott az este folyamán és már nem is volt olyan egyenes. Tessék, ennyit érnek a drága hajvasalók. Szart se. Akinek göndör a haja, az haljon is meg úgy.
Kiértünk a föld alól, a város elmaradt mögöttünk, színes neonfényeit és felhőkarcolóit viszont még mindig láttam.
Utastársamra pillantottam. Lazán ült, szétterpesztett lábakkal, és elmélyült a könyv sorai között. Arra gondoltam, oda kéne mennem hozzá valami ürüggyel, és beszélgetésbe elegyedni vele. Úgy éreztem, muszáj összeismerkednem vele.
Egy másik érzés is lappangott bennem, az a tipikus: ismerem valahonnan. Nem hiszek a reinkarnációban, abban is tuti biztos voltam, hogy még sohasem találkoztunk, és mégis…
Sóhajtva a havas tájra fordítottam a tekintetem. Mindjárt le kell szállnom. Le fogok szállni, és többé nem látom.
Felálltam, majd az ajtó elé léptem. Újra ránéztem az ismerős idegenre. Huszonnyolc körülinek saccoltam, sikeresnek a munkában, meg persze a nőknél is.
A szerelvény megállt, én pedig nehéz szívvel leszálltam. A férfi nem vetett rám búcsúpillantást, amikor kiléptem az éjszakába.
Nem értettem, miért, de csalódottság mardosott, mintha valamit veszítettem volna.


Első fejezet


A metró monoton kattogással haladt át az éjszakán. A sárga fények halványan pislákoltak a kocsiban. Mozdulni próbáltam, de egy láthatatlan erő az üléshez szegezett. A férfi, aki előttem állt, igézően nézett le rám, hosszú, fehér ujjaival a hajamhoz ért, és játékosan végigsimított egy tincsemen. Mosolygott. A mosolya édes, megnyugtató volt, zöld szeméből sugárzott az erő. Megérintette az arcom, mire a szememet lehunyva sóhajtottam, hátravetve a fejem. Forró lehelete a nyakamon borzolta a piheszőröket…

Nem tudtam meg, mi lett az álom vége, mert csörgött a telefonom. Tapogatózva érte nyúltam.
– Mi van? – morogtam ingerülten, miután megtaláltam a mobilomat az éjjeliszekrény túloldalán, egy csomag félig megevett sajt alatt. Nem emlékeztem, hogy hazaérve a hűtő kifosztására vetemedtem volna, de nem lepődtem meg.
– Júúújj, felkeltettelek, Phaedra? – szólt egy barátnőm bocsánatkérő hangon.
– Fel. – Méghozzá egy isteni álomból. – De ezt nem tettem hozzá hangosan. Visszahanyatlottam a párnára, a fejem búbjáig húzva a takarót. Alig kaptam levegőt, de nem számított, csak az, hogy a sötét és a meleg ideális környezetet nyújtott a továbbalváshoz.
– Pedig már dééél van – énekelte. – Mikor értél haza tegnap?
– Nem t’om, egy körül – dörmögtem medve módjára, de cicaként összegömbölyödve.
– És még nem aludtad ki magad? – csodálkozott, mintha nem tudná, hogy sokat szoktam aludni, és úgy tűnt, nem is áll szándékában hagyni, hogy még többet durmoljak.
– A szépséghez sok alvás kell – válaszoltam megadva magam, és felültem, a térdemig lökve a takarót. Végre kaptam oxigént.
– Tuuudom… meg csoki meg szex. – Hallottam, ahogy vigyorog. Vagyis, ezt inkább csak le mertem volna fogadni.
– Így van. – Lomhán ásítottam, megvakarva a nyakam.
– Este? – csendült fel vidáman a hangja. Ő kialudta magát, ebben biztos voltam. Felhorkantottam.
– Mit akarsz már megint este, Barbie?! Most értem haza tőled! Tanulj inkább, itt a vizsgaidőszak! – legyintgettem aprókat, csak úgy magamnak.
– Messze még az első vizsga! – mondta flegmán. Jellemző. Aztán meg csodálkozik, hogy borzalmas az átlaga.
– Te tudod. Amúgy háromkor elméletileg találkozom Erickel, utána meg… Pince? – adtam be a derekam.
– Tökéletes – egyezett bele könnyedén, elégedetten nyugtázva, hogy meggyőzött.
– Pont, mint én – vigyorogtam szélesen.”

Remélem tetszett a prológus (és egy picit több)! 🙂

Több könyves tartalomért, akciókért, velem kapcsolatos infómorzsákért kövess a közösségi médiában!

X