• officialphaedracolt@gmail.com
Blog
Phaedra Colt novellák – Blaise I.

Phaedra Colt novellák – Blaise I.

Blaise múltjáról nem árultam el sokat. Mostanáig. Számára minden így kezdődött…

Blaise bebújt az egyik sarokban álló, kör alakú asztal alá, és onnan figyelte a színes, villódzó fényáradatban táncoló felnőtteket, köztük a szüleit is. Tökéletes! Az, hogy így mozognak, megkönnyítette a dolgát.
Az egyik iskolatársnője, Dora, egy közeli asztalnál ült, és épp az asztalra borulva számolt, miközben a többi gyerek fel-alá szaladgált, hogy rejtekhelyet találjon magának. Mindig is a bújócska volt Blaise egyik kedvenc játéka, most is remek rejtekhelyet talált: innen mindent belátott, őt nehéz volt kiszúrni, de ha a kislány arra vetemedne, hogy itt keresse, két menekülőútja is akadt, ahol észrevétlenül elillanhatott. A győzelem édes íze összefutott a szájában.
Az örömbe azért üröm is vegyült: úgy érezte, ez élete legjobb hete, azonban tudta, hogy a holnappal ez véget fog érni, és mennek majd haza. Az iskolája szervezte ezt a sítúrát, ahová a szülei is eljöttek. Bár ők nem tudtak síelni, azért próbálkoztak. Blaise viccesnek találta őket, és megelégedettséggel töltötte el, hogy végre van valami, amiben jobb, mint ők, még akkor is, ha ő is csak a hét elején állt először lécre.
Annak azért örült, hogy a téliszünetből még volt hátra pár nap, és otthon a szomszédjával – aki egyben a legjobb barátja is-, Tommy-val, még lesz ideje hóvárat építenie és háborúsat játszania. Az volt a másik kedvenc játéka.
Dora eközben befejezte a számolást, lecsusszant a székről, és elindult, hogy megkeresse a többieket. Blaise követte a tekintetével. Pont a szülei mellett haladt el, akik kiszáradva a táncolásban, kézenfogva a pult felé libbentek. Tudta, hogy alkoholt fognak inni: az apja, John, sört, az anyja, Laura, valami színes koktélt. Ma este minden felnőtt alkoholt ivott, és eleinte ő is szeretett volna, ám amikor az este elején belekortyolt az apja sörébe, nem ízlett neki. John csak nevetett, vállon veregette, majd magához ölelte, meglapogatva a hátát, és azt mondta, semmi baj, még csak hat éves, tíz év, és úgy kell majd előle dugdosnia otthon a sörösüvegeket. Blaise el sem tudta képzelni, hogy valaha megszeresse ezt a keserű ízt.
Iskolatársnője eközben már egész sok mindenkit megtalált. Ahogy elnézte, ketten hiányoztak: ő és Nat. Nem csoda, Nat volt a legokosabb lány, akit ismert, fociban is jó volt, és mindig finom sütiket hozott hétfőnként a suliba, amiket előző nap a nagymamájával együtt készítettek. Vajon hova bújhatott?
Blaise a bújócskának az elrejtőzés részében volt verhetetlen, de rettegett kereső hírében is állt. Dora egyre közelebb került hozzá, így jobbnak látta, ha az egyik menekülőúton odébb surran. A másik dolog, amit tudott Natről, hogy nagyon bátor volt. Biztos olyan helyet választott, ahol Dora utoljára keresné: ahová gyerekek nem tehetik be a lábukat.
Amint Dora benézett az asztal alá, ahol fél perce még ott térdelt, beugrott a függöny mögé, és végigslisszolt a fal mentén, egészen a pultig. Jól sejtette, Nat mögötte lapult, egy üdítős rekeszen csücsült, és szénsavas üdítőt ivott, miközben a poharakat törölgető fiúval fecserészett.
– Nat!
– Blaise! Hol van Dora?
– Minket keres.
– Gyere ide, itt nem fog minket megtalálni.
– Akkor sose lesz vége a játéknak.
– De, hamarosan éjfél, ha addig nem talál meg, amúgy is vége a játéknak. Anyáék azt mondták, az új évet megvárhatom, de utána mennem kell aludni.
– Nekem is ezt mondták. Pedig még meg akartam neked mutatni a képet Jamesonról. – A kislánynak felcsillant a szeme. Nat imádta a kutyákat, és Blaise-éknek volt egy szép, fekete spánieljük.
– Itt van nálad a fotó?
– Nem, a szobában, anya pénztárcájában.
– Akkor menjünk! – Blaise kilopódzott a pult másik oldalára. Szerencsére a szülei pár lépésre iszogattak tőle.
– Anya, elkérhetem a szobakulcsot? Fel szeretnék menni.
– Persze, de tíz perc múlva gyere vissza, mindjárt éjfél! Szeretném veled köszönteni az újévet! – mosolygott bájosan. Alapból szép nő volt, hosszú szőke hajú és kék szemű, de most kifejezetten csinosan volt felöltözve, ami Blaise-t büszkévé tette. Szerinte Laura volt a leggyönyörűbb anyuka az összes közül!
– Oké, itt leszek! – hadarta, majd visszaosont a pult széléhez. Intett Natnak, hogy megvan a kulcs, mehetnek. Az, hogy megszegték a játékszabályokat, és Dora hiába keresi őket, egyikőjüket se zavarta.
Felszaladtak a második emeletre. A 207-es szoba volt az övéké. Amint bejutottak az ajtón, izgatottan az asztalhoz szaladt, amin az édesanyja kígyóbőr mintás tárcája pihent. Kinyitotta, és a saját babafotója mellől kihalászta a Jamesonét.
– Ó, milyen édes! – olvadozott Nat a kutyus láttán.
– Ugye? És hűséges, tudja, hogy ül, fekszik, és a labdát is visszahozza! – mesélte büszkén.
– Nahát! Én is annyira szeretnék egy kutyát, de nem lehet, mert a nővérem allergiás rájuk – mondta szomorúan.
– Sajnálom. De ha majd nagy leszel, és elköltözöl, lehet majd sajátod!
– Lesz is! Olyan, mint Jameson! – Ekkor valaki felsikoltott. Majd még valaki, és végül úgy hangzott, mindenki egy emberként üvölt. Blaise és Nat értetlenül egymásra néztek. Blaise futni kezdett az ajtó felé, azonban Nat nem mozdult.
– Gyere! – sürgette.
– Mi történik? Miért kiabál mindenki? – kérdezte elvékonyodó hangon.
– Nem tudom, lehet, már éjfél van! – Ezzel meggyőzte a lányt, és lesiettek az előtérbe, ahonnan a rendezvénytemrem is nyílt, ahol a bulit tartották. A recepciós nem volt sehol, a bejárati ajtó azonban tárva-nyitva állt, és jeges szél süvített be rajta, havat hozva magával.
– Valami nem okés – torpant meg Nat, megragadva Blaise karját, aki ösztönösen a kandalló felett álló órára nézett. 11:56. Még nem volt éjfél. A vérfagyasztó sikolyok fülsértő csörömpöléssel és recsegéssel vegyültek, most már Blaise se akart nagyon visszamenni a helyiségbe, ám ekkor eszébe jutott, hogy a szülei ott vannak, és neki meg kell néznie, jól vannak-e!
Ahogy Nat felé fordult, szembe került a recepcióval, ami mögül egy vörössel bekent kéz lógott ki.
– Itt a kulcs, menj vissza.
– Te hova mész?
– A szüleim… – Ekkor kicsapódott a kétszárnyú ajtó, és a teremből Blaise anyja zuhant ki, hangos csattanással érkezve a parkettára. Vér borította bézs színű csipkeruháját, a fél cipője hiányzott a lábáról, a kontya szétesett, és ahogy meglátta Blaise-t, felé nyúlt.
– Fuss, bújj el! – Váratlanul egy kutya-szerű valami lépett ki a teremből, de egy kutyától sokkal nagyobb volt, a szeme pedig sárgán világított. Vérrel keveredett nyál csöpögött a pofájából, amiben tűhegyes fogak sorakoztak. Az anyja mellé lépett, majd hezitálás nélkül átharapta a nyakát, marcangolta pár másodpercig. Nat felvisított, és sarkon perdülve rohanni kezdett, vissza az emeletre. Blaise földbe gyökerezett lábbal állt és meredt Laurára, aki nem moccant többé, viszont egyre terebélyesebb, szinte fekete tócsa alakult ki körülötte. Fel se tudta fogni, mi történik, annyira gyorsan pörögtek az események.
A kutya elviharzott mellette, miközben felöklelte őt, és pár szökkenéssel már a lépcsőnél volt, ahol Natra vetette magát. A kislány sikoltott, majd olyan hirtelen halt el a hangja, mintha elvágták volna.
A szörnyeteg lassan megfordult, és Blaise felé lépdelt, eközben a teremből egy újabb jött ki, ám az egy nagy párducnak tűnt, és az ő szeme fehéren villódzott.


Itt olvashatod a folytatást…

Leave a Reply

Select your currency
EUR euró
X