Sarah Robbie – Immortalis (II. kötet)

2490 Ft

Immortalis – A Phaedra Colt regénysorozat második kötete

“Értem én, hogy ez a világ sohasem alszik, de azért néha igazán lepihenhetne!
Minden azzal indult, hogy Európában valami tömegesen elkezdte gyilkolni az embereket ezért William odautazott, viszont meglepő módon nem akarta, hogy vele menjek. Ráadásul titkolózik az üggyel kapcsolatban.
Eközben – mivel én maradtam a körzetben – a vérfarkasok tanácsa megkért, hogy segítsek megtalálni négy kámforrá vált falkatagot.
Nem mintha bánnám, hogy eltűntek…
De úgy gondoltam, legalább ez jó ürügy, hogy Blaise-zel újra egy csapat legyünk, hátha útközben sikerül rendezni a kapcsolatunkat. Bár ahogy a helyzet áll, nem tudom, van-e még egyáltalán esély rá.
Ha mindez nem lenne elég, új éjvadász érkezett a városba, és máris célkeresztbe vett…”

Részlet:
“– Európába kell utaznom – mondta halkabban a megszokottnál. Megkönnyebbülten csaptam a
combomra.

– Azt hittem, meghalt valaki, vagy halálos beteg vagy, ami ugyebár érdekes lenne, vagy esetleg
szakítani akarsz!

– Eszemben sincs.

– Akkor jó. Mikor indulsz és mikor jössz vissza?

– Holnap már mennem kell, és nem tudom, meddig fog tartani ez az ügy, lehet, hogy hónapokig.

– Micsoda? Hónapokig?! – esett le az állam. Ilyenek ezek a férfiak: elkényeztetnek, a tenyerükön hordoznak, szép szavakkal mérgezik a józan eszedet, aztán amikor már minden gyanakvás és óvatosság elpárolgott belőled, kimutatják a szemfoguk fehérjét.

– Ígérem, amilyen gyakran csak tudok hazajövök hozzád, de sajnos muszáj mennem – bizonygatta. Laposan rásandítottam, csücsörítve a szám.
– Oké, megyek veled – közöltem nemes egyszerűséggel. – A múltkori európai út is tök jó volt! – mosolyogtam visszaemlékezve. Leszámítva természetesen a folyamatos rosszulléteket és a belső harcomat a démonnal, amit végül Olaszország pezsgése és lüktetése végett elvesztettem. De hát, egy-null a másik nekem, ez még nem a világ, csak egy élet végét jelentette.

– Ez most nem nyaralás lesz.

– Jó, de miért kell elmenned? – Az európaiak a segítségemet kérték egy ügyben. Nem mondhatok nemet, te pedig sajnos nem jöhetsz velem, a körzetben kell maradnod, hogy helyettesíts. – A körzet máskor is megvolt már nélkülünk, most sem lesz baja! – Szeretném, ha te itt maradnál – mondta lassan, nyomatékosan ejtve ki a szavakat…”

Az első kötet, a Phaedra Colt – Repugno itt elérhető.
Nyomtatott formában az Underground Kiadó honlapjáról rendelhető meg.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

Csak bejelentkezett és a terméket már megvásárolt felhasználók írhatnak véleményt.